Sok család számára örök álom, hogy saját lakást vagy házat tudjanak vásárolni. Ha valahogy sikerül hozzájutni egy szép lakáshoz, akkor általában hitelből fizetik. Kevesen vannak, akik számolnak a vétel utáni adókkal és illetékekkel is. Lássuk, melyek azok a díjak, amiket …
Szülés utáni támogatások
Egy nő legszebb időszaka a várandóság és az azt követő időszak. Ilyenkor kell a legtöbb időt töltenie a kicsivel, és ez az az időszak, amikor igazán közel lehetnek egymáshoz. Azonban ekkor is szükség van jövedelemre, és sok esetben bizonyosodott be, …
Jogosult vagyok családi pótlékra?
Sok család számára, főleg, ahol több gyerek is van, nagy segítség a havonta érkező családi pótlék, valamint a gyereknevelési támogatás. Azonban ez nem jár alanyi úton, hanem igényelni kell. Több dolognak kell megfelelni ahhoz, hogy valaki jogosult legyen a támogatásra. …
Fontos időpontok adóbevallás terén
Adót mindenkinek fizetnie kell, és mindenkinek kell adóbevallást készítenie. 2014-ben több dátum is változik e téren, főleg azért, mert a régi dátumok hétvégre esnek, ezért vagy előrehozódott pár napot a határidő, vagy pedig egy napot hátrébb tolódott. Fontos odafigyelni a …
2015-ben mikorra esnek ünnepeink?
Bár ünnepeink valamikor nagyon fontosak voltak számunkra, mára inkább azt tapasztaljuk, hogy sokszor sajnos az kerül előtérbe, hogy kell akkor dolgozni vagy sem. Érdemes ilyenkor a családunkkal, szeretteinkkel tölteni az időt, és minőségi kikapcsolódást, ünnepi hangulatot biztosítani számukra is. Abból …
Hogyan kell felmondani törvényesen?
Sokan még mindig abban a tévhitben élnek, hogy ha egyszerűen bejelentik, hogy felmondtak, el is van intézve minden. Azonban fontos tudni, hogy úgy a munkáltatónak, mint a munkavállalónak fontos szabályok szerint kell megírnia a felmondást. Akár a munkavállaló, akár a …
Munkanélküli segély változásai 2014-ben
Az emberek nem szívesen válnak munkanélkülivé, hisz a kapott segélyből nem teremthető meg a megfelelő anyagi biztonság, ami pedig idegességgel, családi veszekedésekkel, sőt családok széthullásával is járhat. Nézzük meg, hogy a 2014-es év milyen változásokat hozott a munkanélküli segély esetében. …
Töltse le egyszerűsített munkaszerződését most!
Oldalunkról letöltheti a 2014-ben aktuális munkaszerződés mintát, valamint informálódhat annak kapcsán, hogy melyek a kulcstényezői egy ilyen szerződés megírásának. A munkavállalással kapcsolatos törvények évről évre változnak, ezért érdemes figyelemmel kísérni az aktuálisan napirenden lévő törvényeket, hogy ne érhessenek a későbbiekben …
Végkielégítésről röviden
Sajnos nagyon sok munkavállaló nem rendelkezik pontos ismeretekkel arról, hogy mely esetekben kaphat végkielégítést, illetve, hogy a felmondási időtől számítva még hány munkanapot kell pontosan ledolgoznia. Az alábbi cikkben az erre vonatkozó törvényekről és szabályozásokról olvashat, hogy világosan lássa a …
A brazil kaucsukbárók tündöklése és bukása
A XIX. század végén jelentős átalakuláson ment át a változásokra fogékony brazil társadalom. A Paraguay-jal vívott véres háborúk után a rabszolgafelszabadítással vette kezdetét a császárság düledező építményének összeomlása. II. Pedro (1841-1889 ) már igencsak keveset foglalkozott az államügyekkel, jobbára Párizsban …