Egy nő legszebb időszaka a várandóság és az azt követő időszak. Ilyenkor kell a legtöbb időt töltenie a kicsivel, és ez az az időszak, amikor igazán közel lehetnek egymáshoz. Azonban ekkor is szükség van jövedelemre, és sok esetben bizonyosodott be, hogy akár még többre is.
Hazánkban többfajta támogatást is kap az anya vagy a gyám, esetleg az örökbefogadó szülő. Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy 2015-ben sem fognak változni ezek a támogatások, épp ezért tekintsük át, melyek ezek, és kik igényelhetik, illetve mennyi ideig jogosultak rá.
A legfontosabb támogatás
A legfontosabb támogatások között kell megemlítenünk az anyasági támogatást. Ez alanyi jogon jár mindenkinek. Az az édesanya kaphatja meg, aki várandóssága alatt legalább négy alkalommal terhesgondozáson vett részt. Ezt orvosi papírokkal kell igazolni. Amennyiben koraszülésről beszélünk, akkor elegendő egy terhesgondozás is. Fontos azonban tudni, hogy amennyiben az édesanya nem vett részt terhesgondozáson, akkor nem igényelheti a támogatást.
Örökbefogadó szülő is igényelheti a támogatást, de csak abban az esetben, ha a születést követően 180 napon belül jogerősen engedélyezik az adoptálást. Tehát az az örökbe fogadó szülő, aki nem kapta meg az engedélyt, nem jogosult a támogatásra.
Gyám is igényelheti a támogatást, de csak akkor, ha a születést követően fél éven belül a gyám gondozásába is kerül a kisded.
Láthatjuk, hogy szinte minden édesanya vagy örökbefogadó anya megkaphatja ezt a támogatást. Azonban itt is vannak kivételek. Két esetben nem jogosult az anya a támogatásra: ha szülés után örökbe adta gyerekét, tehát nem ő neveli, illetve abban az esetben, ha a gyámügy elvette tőle, mert nem foglalkozott megfelelően a kisdeddel.
TGYÁS, GYES, GYED
A TGYÁS, vagyis a terhességi gyerekágyi segély az első olyan segély, amit csak azok kaphatnak meg, akik a szülést megelőző két évben legalább 180 napig voltak biztosítottak. Ez nagyon fontos, hisz sok esetben adódott abból probléma, hogy nem volt meg a 180 nap. Így ha gyereket tervezünk, érdemes utánanézni, hogy biztosan fizetve van a biztosítás.
Amennyiben azonban megszűnt a biztosítás, de 42 napon belül világra jön a gyerek, akkor is jogosultak vagyunk a segélyre. Egy másik kivétel, ha a biztosítás megszűnése után, illetve a 42 nap letelte után szülünk, de például táppénzen vagyunk. Ezek azok az esetek, amikor jogosultak vagyunk a TGYÁS-ra.
A GYES nem kötött, mindenkinek alanyi jogon jár. Abban az esetben, ha ikreknek adunk életet, a kicsik tankötelességéig vagyunk jogosultak a segélyre. Ha netán sérült a gyerek, akkor a gyerek 10 éves koráig fogjuk kapni a támogatást.
A GYED szintén biztosításhoz kötött. A gyerek kétéves koráig igényelhető, és csak abban az esetben, ha volt 180 nap biztosításunk a szülést megelőző két évben. A GYED-et a GYES után lehet igényelni, illetve az anyasági támogatás után.
Most már az édesanyák sokkal jobban átlátják, hogy milyen támogatásra jogosultak, illetve melyek azok a követelmények, amelyeknek eleget kell tenniük ahhoz, hogy megkaphassák a támogatást.
Az örökbefogadó szülő is igényelheti a különböző támogatásokat, így számukra is egyenlő feltételekkel indul a gyereknevelés. A támogatási összegek sokak véleménye szerint igen alacsonyak, azonban ha azt nézzük, hogy sok környező országban még ennyit sem adnak, láthatjuk, hogy nem is olyan alacsonyak ezek az összegek.
Annak érdekében, hogy biztosan megkapjuk a támogatást, érdemes előre a legfontosabb papírokat összegyűjteni, így utána nem kell mást tennünk, mint összeállítani az iratcsomót, és leadni az illetékes szervhez.