Napjainkban is munkanélküli segélyként emlegeti a köznyelv, azonban az új Munka Törvénykönyvének hatályba lépése, azaz 2012 óta a hivatalos megnevezése álláskeresési járadék. A név változott, azonban lényeg ugyanaz: az összegért azok a munkanélküliek folyamodhatnak, akik korábbi munkahelyükön, illetve egymástól függetlenül több munkahelyen bejelentett dolgozóként elérték a járadék igényléséhez szükséges minimális munkaviszonyt. A névváltozás elsősorban a kormány céljait hivatott előirányozni: az összeg célja nem a munkanélküliek támogatása, hanem a munkát keresők megsegítése a két munkahely közötti, átmeneti időszakban.
Ki jogosult az igénylésre?
Az álláskeresési járadék igénylésére értelemszerűen azok az állásukat elvesztett személyek jogosultak, akinek nincs aktív munkaviszonyuk. Emellett a legfontosabb kitétel, hogy csak azok számára ítélik meg a támogatást, akik a korábbi három évben összesen minimálisan 360 napot dolgoztak. Ezt a 360 napot nevezik jogosultsági időnek. Ebbe a folyamatos munkaviszony tartozik bele, a minimális 360 napot pedig teljes állásban, azaz 8 órás bejelentett munkában kell elérni a jogosultsághoz. Ez azt is jelenti, hogy amennyiben valaki 4 órás munkaviszonyban dolgozik, minimálisan 720 napnyi folyamatos munkaviszony szükséges a feltétel teljesítéséhez.
Fontos azonban, hogy a jogosultsági időbe beszámítható az egyéni vagy társas vállalkozás, illetve a köz foglalkoztatotti munkavállalás is.
A járadék időtartama és összege
Az új típusú járadék egyik fontos jellemzője, ami miatt valójában nem is tekinthető segélynek, hogy csökkentett időtartamra lehet csupán igényelni, az álláskereső maximálisan 90 napig kaphatja a juttatást.
Az összeg meghatározása ennél valamivel bonyolultabb folyamat. Bár a jogosultsági idő eléréséhez 3 évre visszamenőleg szükséges a 360 napot teljesíteni, azonban az álláskeresési járadék összegét az utolsó munkahely elvesztésétől visszamenőleg számított négy naptári negyedévben befizetett munkaerőpiaci-járulék alap, egészen pontosan pedig ezeknek a havi átlaga határozza meg.
Az így kiszámított járulékalap 60%-a lesz a támogatás összege, mely azonban nem lehet magasabb a mindenkori minimálbérnél.
Az új segély hatásai
A 90 napra csökkentett álláskeresési járadék mind a támogatás időtartama, mind az igénylés szigorú feltételei szempontjából új konstrukciót jelent, segélynek már nem is igen nevezhető – sokkal inkább az, amit a neve is sugall. Az álláskeresési járadék kifizetésének 3 hónapja gyakorlatilag egy türelmi időszak, mely idő alatt a támogatott munkát találhat, illetve amennyiben a Munkaügyi Központ munkalehetőséget ajánl számára, köteles azt elfogadni.
A váratlanul nehéz helyzetbe kerülő személyek, családok, illetve a szociálisan hátrányos helyzetű, elesett emberek úgynevezett rendkívüli szociális segélyt igényelhetnek a helyi önkormányzatoktól. Emellett a tartósan munkanélküliek számára kínál minden évben új perspektívát az úgynevezett közfoglalkoztatásban való részvétel, melynek időtartama egyébként egy esetleges álláskeresési járadékigénylés során beszámítandó a jogosultsági időbe.