A XIX. század végén jelentős átalakuláson ment át a változásokra fogékony brazil társadalom. A Paraguay-jal vívott véres háborúk után a rabszolgafelszabadítással vette kezdetét a császárság düledező építményének összeomlása.
II. Pedro (1841-1889 ) már igencsak keveset foglalkozott az államügyekkel, jobbára Párizsban időzött, nem vetve meg a város nyújtotta fényűző, nagyvilági életvitelt. 1888-ban távollétében megszűnt a császárság, kikiáltották a brazil köztársaságot. Ekkor még nem sokan tudták, hogy az Egyesült Államokban egy tehetséges mérnök dolgozik fürdőkádjában – azért ott, hogy az olaj ne a földre csepegjen – az első amerikai autó megteremtésén. Ő volt Henry Ford, aki a századforduló előtt létrehozta a Motor Company nevű vállalatát és most már sorozatban gyártott autóihoz korlátlan mennyiségű nyersgumira volt szüksége. Az amazóniai őserdőben az alapanyag – a latex – korlátlan mennyiségben rendelkezésre állt.
Ekkor élte virágzását a brazíliai „kaucsuk-korszak”. A kaucsuk – cachuku – inka szóból származik és a fa könnyét jelenti. Gyakorlatilag a dél-amerikai őserdőkben kétféle fa ad jelentős mennyiségű latexet. Az egyik egyesével nő, és ki kell dönteni ahhoz, hogy a megvágott törzsből, ágakból, kicsepegtetve kinyerhető legyen a gumiszerű anyag. A másik ligetekben – seringha – található és kétnaponta csapolható. Ez az egyszerűbb és biztosabb, mivel kétnaponta gyűjthető ugyanarról a fáról jelentős mennyiség. Itt egy ösvényen kell végigmenni a gyűjtőnek és begyűjteni a kaucsukot. A gumi alapanyaga a maja kultúra előtt a holmékok idejében is fellelhető volt, sőt később az aztékok golyóvá gyúrva labdajátékként használták. A Kolombusz idejében is ismert volt, majd később Cortez és Pizzaro katonái által már lábbeliként is bevált, az esős őserdőkkel teli vidék meghódításához.
Igazán ismertté a XVIII. században vált, miután a feltalálókat foglalkoztatni kezdte az érdekes anyag. Először a rubber dörzsölő tulajdonságát fedezték fel, majd Macintosh esőkabátként szabadalmaztatta. Goodyear a vulkanizálás eljárásának bevezetésével, amit Hancock tökéletesített, lehetőséget adott a Ford fejlesztésű autók gumiköpenyének felhasználására, ami hatalmas méretűvé tette a keresletet az alapanyag beszerzésére. A brazil kormány előzőleg megtiltotta a kaucsukfa – hevea – szaporítóanyagának kivitelét. Egy élelmes angol botanikus Wickham, krokodilbőrökben jelentős mennyiségű heveamagot csempészett ki az országból, amit a London melletti Kew Gardens üvegházaiban továbbszaporítva a délkelet-ázsiai, maláj és ceyloni / ma Srí-Lanka / területen ültetett el. A magoknak csak a töredéke kelt ki, de az is elég volt, hogy az évek során nagymértékben elszaporodjon az értékes állomány.
A brazil seringuero – kaucsukgyűjtő – időközben csak rótta a rábízott gyűjtőösvényt, kis fémedényeket kötve a kiválasztott fák derekára. Ebbe a kis edénykébe csöpögött a latex, amit a másnapi gyűjtőúton összeszedve, botra tekerve tűz fölött szállításra alkalmas tömbökké formált. Ezeket a szállító – a turco / török / – vitette el, ő fizette ki a munkásokat is. Nevét onnan kapta, hogy leginkább török, szíriai, libanoni kereskedők bonyolították a felvásárlást. Az Európában is lábrakapó autógyártáshoz az Amazonason hajókkal szállították az óceánon túlra a nyersanyagot. Szerencsére a folyó alkalmas volt tengeri hajók közlekedésére, amely jelentősen könnyítette a rakodást, célbaérést. Az üzletet irányitó brazil nagytőkés, bankár, ültetvényes társadalom soha nem látott módon meggazdagodott az üzleten. Sok fazendeiro – a brazil ültetvényeseket nevezik így – adta el birtokait a gyors vagyonszerzés érdekében. Az amazóniai városok Belém – Brazília atlanti – óceáni kapuja, Manaus – a manoa indiánok ősi városa a Rio Negro partján, hihetetlen gazdagságra tettek szert a kaucsuk által. Mindkét városban építészetileg az európaiakkal vetekedő operaházak épültek. Megvalósult a városi úthálózat, csatornázás, gyönyörű magánpaloták nőttek ki a földből. Ahol pár évszázada még őserdő volt, most a Teatro la Paz-ban Caruso énekelt, Pavlova táncolt.
Manaus főterét márvány borította, mulatók, éttermek, luxushotelek nőttek lepték ela várost. Európai gazdagjai látogattak ide. A kaucsukbárók vagyona vetekedett Észak – Amerika bankáraiéval, nagytőkéseivel. Életre kelt a legenda a manoák híres indián királyáról, akit El hombre dorado-nak Eldorádónak – aranyembernek neveztek, miközben egyre nagyobb területeket vontak gyűjtés alá a vadonban, elűzve, kiirtva az indián őslakosságot. Ám egyre nyugtalanítóbbá váltak a tőzsdei hírek, melyek a gyors prosperitás után saját kávéházaikban nyugodtan szivarozó előkelőket érték Európából a XIX. század első éveiben. A brazil kaucsuk ára először enyhén, majd rohamosan esni, később zuhanni kezdett. Az angol gyarmatok ontani kezdték a hasonlóan jó minőségű, de olcsóbb délkelet-ázsiai kaucsukot. Egyre több kaucsukbáró ment tönkre, s végső megoldásként kénytelen volt pisztolya után nyúlni.
A meg nem fizetett seringuerók szétszéledtek, visszatértek a hagyományos kávé- és dohányültetvényekre, szarvasmarhatelepekre. A kaucsukbárok uralma lassan leáldozott. Szerencsére az épületek az intézmények többsége még áll, turisták által látogathatóan őrzi e dicsőséges, majd gyorsan hanyatló korszak emlékét.