Sokan még mindig abban a tévhitben élnek, hogy ha egyszerűen bejelentik, hogy felmondtak, el is van intézve minden. Azonban fontos tudni, hogy úgy a munkáltatónak, mint a munkavállalónak fontos szabályok szerint kell megírnia a felmondást. Akár a munkavállaló, akár a …
A kiskocsik kevés, de nagyobb összegű károkat okoznak
Bizonyos kimutatások szerint a kisebb teljesítményű motorral rendelkező gépjárművek sokkal ritkábban okoznak balesetet, ugyanakkor az ilyen járművek által okozott baleset kárértéke, amelyet a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás fedez, sokkal nagyobb is, így ezekben az esetekben jóval magasabb az egy járműre eső …
Autóvásárlás utáni adó
Sokan szeretnének autót vásárolni, hisz a mindennapokban nagy segítség lehet, főleg abban az esetben, ha gyerekek vannak, és rengeteg a teendő. Autóval könnyebben el lehet jutni bárhová, illetve ha rendelkezünk autóval, akkor a család is könnyebben tud mozogni. Tudni kell …
Munkanélküli segély változásai 2014-ben
Az emberek nem szívesen válnak munkanélkülivé, hisz a kapott segélyből nem teremthető meg a megfelelő anyagi biztonság, ami pedig idegességgel, családi veszekedésekkel, sőt családok széthullásával is járhat. Nézzük meg, hogy a 2014-es év milyen változásokat hozott a munkanélküli segély esetében. …
Töltse le egyszerűsített munkaszerződését most!
Oldalunkról letöltheti a 2014-ben aktuális munkaszerződés mintát, valamint informálódhat annak kapcsán, hogy melyek a kulcstényezői egy ilyen szerződés megírásának. A munkavállalással kapcsolatos törvények évről évre változnak, ezért érdemes figyelemmel kísérni az aktuálisan napirenden lévő törvényeket, hogy ne érhessenek a későbbiekben …
Végkielégítésről röviden
Sajnos nagyon sok munkavállaló nem rendelkezik pontos ismeretekkel arról, hogy mely esetekben kaphat végkielégítést, illetve, hogy a felmondási időtől számítva még hány munkanapot kell pontosan ledolgoznia. Az alábbi cikkben az erre vonatkozó törvényekről és szabályozásokról olvashat, hogy világosan lássa a …
Műszaki menedzser szak
A műszaki menedzseri képzés évek óta rendületlenül az egyik legnépszerűbb a felvételizők körében. Nem egyszerű, „büfészaknak” mondható képzés ez, hanem kemény munkát, nagy odafigyelést igénylő kurzus – miért választják hát mégis annyian? Kezdjük ott, hogy a szak rendkívül széleskörű, alapos …
Pszichológia szak
Mindazok, akiket érdekelnek az emberi elme rejtelmei, akik ösztönösen tudnak jó kommunikálni és nem csak kiválóan megértetik magukat embertársaikkal, de egyúttal jól meg is értik őket, jó empatikus képességekkel rendelkeznek, a pszichológusi hivatásban remekül érzik majd magukat. A képzés célja …
Óvodapedagógus szak
Az óvodapedagógusi képzés ideális mindazok számára, akik szeretnek gyerekekkel foglalkozni, a vérükben van a kommunikáció, és szeretnék a lehető legnagyobb örömöt érezni szakmájuk gyakorlása során, miközben a jövő generációit formálják, a gyermekek fejlődését felügyelik. Az óvodapedagógusoké igen szép hivatás, hiszen …
Ápolás és betegellátás szak
A szakon zajló képzés célja nem más, mint hogy olyan szakembereket adjon a világnak, akik a betegeket, elesetteket, gyengébb embertársaikat segíthetik a mindennapok során. Ez az egyik legnemesebb hivatás, nem is csoda, hogy a tíz legnépszerűbb szak egyike az ápolás …