Gazdálkodási és menedzsment szak

A gazdálkodási és menedzsment szak nem csak az idei év legnépszerűbbje a felvételizők körében, az elmúlt években is rendre az élvonalban volt.

Ennek első számú oka az, hogy a szak rendkívül jó elhelyezkedési mutatókkal rendelkezik – az itt diplomát szerző szakemberek rendszerint nem csak nagy arányban, de igen gyorsan, a képesítés megszerzése után már néhány hónappal el tudnak helyezkedni szakterületükön.

A szakot végigjáró, hivatalosan „közgazdász gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakon” szakképzettséggel bírók számos különféle szakterületen szerezhetnek maguknak ismereteket, így például rendszergazdálkodási, gazdasági informatikai, üzleti kommunikációs, gazdálkodási területeken is felbecsülhetetlen tudást és tapasztalatot szerezhetnek.

A gazdálkodási és menedzsment szak nem azért van a legnépszerűbbek között évről évre, mert „büfészak” volna – éppen ellenkezőleg, a fiatalok azért választják tömegesen, mert naprakész és piacképes tudás birtokába juthatnak általa, ami segíti őket abban, hogy később az üzleti életben sikeresek legyenek akár alkalmazottként, keresett szakemberként, vállalkozóként vagy más módon. A képzés keretében persze nem csak a magyar piacra készítenek fel, hiszen sokan ma már a nemzetközi üzleti életet célozzák meg, így a hazai és külföldi problémákat, lehetőségeket, módszereket is megismerhetik a szak hallgatói.

A gazdálkodási és menedzsment szak végzősei azért is előnyös helyzetben vannak, mivel szerteágazó ismereteik révén egész sor munkakört betölthetnek képzettségükkel. Végezhetik gazdálkodó szervezetek és intézmények, vállalkozások folyamatainak elemzését és tervezését, válságmenedzsmentet vagy akár üzleti tanácsadást, de saját céget alapítva dolgozhatnak vállalkozóként is.

Aki közgazdászként akar dolgozni, üzleti elemzéssel foglalkozni, szívesen tervezne meg üzleti stratégiákat vagy éppen meg van győződve róla, hogy egy jó ötlet alapján sikerre tudná vinni saját üzletét, esetleg külföldön a nagyvállalatok és multik világában akar boldogulni, a gazdálkodási és menedzsment szakon szilárd elméleti alapokra és gyakorlati tapasztalatokra tehet szert.

HIK.HUGazdálkodási és menedzsment szak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.